A székhely fogalma jobb, ha minden vállalkozónak világos

Szponzorált tartalom

székhely fogalma

székhely fogalma

Az idei télen végre sikerült elindítanom a saját vállalkozásomat: tortákat készítek, immáron nem csak a saját kis konyhámban, hanem bérlek egy helyet, ami kvázi bemutatóteremként is szolgál. Éppen ezért már nem volt elegendő a KATA, főleg a tavalyi törvénymódosítás óta, hanem be kellett lépnem a nagybetűs vállalkozók világába: alapítottam egy kft-t. Persze amilyen büszkeséggel tölt el, annyi felelősséggel is jár pluszban – de ezt örömmel veszem, hiszen ezért élek. Mármint a tortákért. Az idei telem azonban javarészt a hivatalos ügyek körül forgott, mint hogy kiderítsem mi is pontosan székhely fogalma az én esetemben, vagy hogy hova is érdemes fióktelepet nyitni. Szerencsémre hamar a szemem ügyébe került a szekhelyszolgaltatas24.hu, ahol minden kérdésemre gyors és pontos választ kaptam.

Először is azzal szembesültem, hogy nem tudok akárhová bejelentkezni a céggel. Mármint persze tudok, de azért a vállalkozás székhelyének módosítása jóval bonyolultabb művelet, nem két kattintással történik és ennek megfelelően az ára sem egyenlő azzal, hogy ingyen van. Éppen ezért érdemes már az elején jól megfontolni, hogy milyen címet is választunk. A székhely fogalma ugyanis azt is tartalmazza, hogy oda mennek a hivatalos levelek, oda kell kitenni a cégtáblát és hasonlók. És ha mindezt például egy főbérlő felmondja és költözni kell, akkor sok papírmunkával és pénzzel jár az, hogy új helyre költözhessen a vállalkozás.

A szekhelyszolgaltatas24.hu éppen ezért olyan szolgáltatást ajánl, amely keretében székhelyet lehet bérelni. Ez pontosan azért jó döntés, mivel stabil és megbízható háttérrel rendelkezik a cég, nem fog bedőlni a székhely és addig maradhat ott a vállalkozás (papíron), ameddig csak fizetjük a szolgáltatás díját.

A székhely fogalmában rejlő mellékes apróságok, mint a cégtábla kihelyezés, vagy a postai küldemények kezelése sem jelenthet problémát onnantól, hogyha ez a vállalkozás átveszi a székhelyünk kezelését. Mivel nem pusztán a címet béreljük tőlük, hanem ennek a szolgáltatásnak a többi részét is, melyek többek között magukban hordozzák a postai küldemények átvételét és továbbítását, a hatóságok fogadását, vagy épp a cégtábla kihelyezését is.

Mivel a magam részéről nem volt olyan ingatlanom, ahová be tudtam volna jelenteni a vállalkozást, a szüleimhez meg nem akartam, hogy nekik semmi gondjuk ne legyen ezzel, ezért jó döntésnek láttam igénybe venni a szekhelyszolgaltatas24.hu által kínált székhelyszolgáltatást.

Még így is kétféle opció közül választhattam volna: az egyik egy budapesti cím, ahol értelemszerűen kell iparűzési adót fizetni. A másik pedig egy Pest megyei településen lévő cím, ahol nem kell IPA-t fizetni. Mivel nekem még nincs olyan bevételem, hogy ez utóbbi érdekessé váljon, ezért az olcsóbb verziót választottam és a budapesti címre fizettem elő. Féléves csomagok vannak, amihez jár még pluszban egy grátisz hónap. Ezért kellett most egészen pontosan 29 900 Ft+ Áfát fizetnem. Szerintem ez meglehetősen jutányos ár, ha azt nézem, hogy mennyi mindent megcsinálnak helyettem, ami kvázi kiváltja egy titkárnő feladatát. Nekem ez nagy segítség, plusz az is, hogy a székhely fogalma által megszabott feltételeket is teljesítik, így nekem tényleg nincs más dolgom, csak a vállalkozásommal foglalkozni és finomabbnál-finomabb tortákat sütni. Ha Pesten jártok, térjetek be hozzám egy szelet sütire!