Gyerekkorom óta mindig ámulattal követtem a szememmel az ablakunkon keresztül, ahogyan autók suhantak át a lakásunk melletti nagyobb úton, és máig szeretem az autókat. Tetszett gyerekkoromban is, hogy ilyen gyorsan tudtak menni, illetve az is, hogy arra tudnak menni amerre csak akarnak, így bárhová el tudnak jutni. Ekkor még nem kapcsolódott össze ezzel a világgal mindenféle papírmunka – bár utóbbit nagyon meg tudja könnyíteni manapság is pár dolog, például a RoadRecord.hu.
Hatalmas szabadságnak láttam iskolásként az autózást. Iskolásként, akinek mindenhova kellenek a szülei, ha el akar jutni valahova. Így számomra az autózás mindig is képviselt egyfajta szabadságot. Továbbá, azáltal, hogy úgy nőttem fel, hogy mindig apám vezet, az autózásnak mindig is volt egy felnőttes és férfias jellege is nekem. Nem meglepő ezek után, hogy gyerekkoromban imádtam autós újságokat olvasni, autós kártyákat gyűjteni és nézni a versenyeket. Főleg a szabad területeken rendezett rallyk vonzottak, hiszen ezeknél volt a legizgalmasabb és legváltozékonyabb a terep. Mindig meglepetéseket hordozott az út, nem egy előre, mérnökök által megtervezett pályán haladtak az autók… Igyekeztem tehát a lehető leghamarabb megszerezni a jogosítványt is és elkezdeni vezetni. Nem okozott csalódást semmilyen szinten a vezetés, amint megtettem az első kilométert, úgy éreztem ez az én világom. Continue reading












