Author Archives:

Székhelyszolgáltatás a legjobbaktól

székhelyszolgáltató budapest

székhelyszolgáltató budapest

A legjobb ajándék, amit valaha kaptam, egy olyan album volt, amit a barátaim raktak össze közös emlékekből, fényképekből, apróságokból, rajzokból, nekem írt levelekből és szösszenetekből. Néhány éve kaptam tőlük a születésnapomra, és nemcsak akkor hatódtam meg igazán, amikor először végiglapoztam, hanem azóta is, minden egyes alkalommal, amikor a kezem ügyébe kerül. Így amikor nehezebb napokon előveszem az albumot, teljesen más érzelmi állapotba tudok tőle kerülni. Nem csupán elérzékenyülök, hanem erőt is merítek abból, hogy milyen fantasztikus emberek vesznek körbe, és milyen szerencsés vagyok, hogy ilyen barátaim vannak. Még ha nem is tudom mindannyiukkal heti szinten tartani a kapcsolatot, de egymás életének fontos részei vagyunk. Nagyon hálás vagyok értük és a barátságukért. Na meg az album mindig az egyik féltett kincsem lesz, abban biztos vagyok!

Azért bizonyos értelemben a cégem is a legféltettebb kincsem lesz, ha végre megalapítom. Annak már elkezdtem utánaolvasni, hogy akad-e székhelyszolgáltató budapest környékén, és egy nagyszerű lehetőségre találtam. Ugyanis bár kecsegtető az az opció is, hogy a székhelyszolgáltató budapesten belül kínál opciókat, de egy iparűzési adótól mentes település hasonlóan vonzó lehet. Mielőtt a szekhelypartner.hu oldalára tévedtem volna, még nem ismertem Újlengyelt, de azóta beégett a memóriámba, mint egy elég vonzó lehetőség. Nem véletlen tehát, hogy megannyi multinacionális vállalat, és hazai kis- és középvállalkozások is Újlengyelt választják székhely gyanánt. Ugyanis önmagában az ipa mentességgel is éves szinten jelentős összeget lehet megspórolni. Ez pedig egy cég életében elég számottevő, pláne, ha frissen indult vállalkozásról van szó, minden forint különösen számít. Ha tehát székhelyszolgáltató budapesten és budapest környékén is szóba jöhet, akkor szívből ajánlom a szekhelypartner.hu kínálta lehetőségeket, magát a honlapot pedig kifejezetten! Continue reading

Live streaming szolgáltatás

live streaming szolgáltatás

live streaming szolgáltatás

Az idei év első megbeszélése kicsit feldobta a hangulatomat. Tovább szponzoráljuk a város focicsapatát, sőt, még jelentősen meg is emeljük a támogatást nyújtó anyagi keretünket. A lelkesedés oka nem más, mint a csapat menedzsere elérte, hogy a helyi meccseket internetes közvetítés segítségével láthatóvá teszik az interneten. Mivel a mi cégünk a csapat fő szponzora, számunkra is új lehetőség adódott, hogy reklámozzuk a vállalatunkat. A főnököm egy rövid írásos összefoglalót kért tőlem, hogy írjam össze a Pélicom által nyújtott live streaming szolgáltatás érdemeit.

Először tisztáztam a fogalmakat, hogy jobban megértsük, mit takar a live streaming szolgáltatás. Maga a streaming kifejezés kizárólag az internetes video továbbítási technológia neve. Ennek ellenére minden élő internetes videó készítést streamingnek szoktak nevezni. A live streaming szolgáltatás megrendelése során a szolgáltató felveszi az élő műsort a helyszínen, amit az interneten lehet nézni. Ehhez szükséges egy korrekt eszközparkkal rendelkező és felkészült szaktudású csapat. Continue reading

Redőny szerelés Budapest és környékén.

redőny szerelés Budapest

redőny szerelés Budapest

A legnagyobb odafigyelés mellett is előfordulhat, hogy meghibásodik a redőnyünk. Mi úgy jártunk, hogy elszakadt a gurtni. Mivel a nappaliban lévő ablaknál félállásban volt a redőny, nem volt annyira zavaró. Csak teltek a napok és egyre hátrébb sorolódott a javítás. Aztán jött egy hatalmas vihar, ami szó szerint feltépte a redőnyt. Ezen a ponton már nem mertük tovább halogatni a szerelést.

A Redőnyben Otthont mindenképp ajánljuk, ha megbízható szakemberre lenne szüksége Budapest területén redőny szereléshez! Felhívtuk őket, elmondtuk mi a gond és a szakember a helyszínre már úgy érkezett meg, hogy ott helyben meg is tudta szerelni a redőnyt. Minden eszköz, alkatrész kéznél volt új típusú műanyag redőnyünkhöz, amit azóta is problémamentesen használunk.

Nagyon készséges volt a szerelő, mert semmi nyomást nem éreztünk felőle a hiányosságaink miatt, sokkal inkább arra törekedett, hogy mielőbb helyreállítsa a károkat. Mindezt kifogástalan minőségben! Elmondta, hogy mire kell odafigyelni, hogyan előzhetjük meg legközelebb, hogy eljussunk a gurtni teljes szakadásáig és mi a teendő akkor, ha előre számolunk a viharral.

A redőnyszerelést nem csak hiba miatt vehetjük igénybe, hanem akkor is, ha új redőnyöket szeretnénk felszereltetni az ablakokra. Az biztos, hogy innentől kezdve, ha bármi rendellenességet tapasztalunk a redőnnyel kapcsolatban, akkor a redőny szerelést Budapesten rájuk fogjuk bízni!

Az alumínium, műanyag és motoros redőnyök kapcsán bármikor felmerülhet, hogy használatból eredő problémákat észlelünk. Ezek eszközök, tehát normális, ha időről-időre szükségessé válik a karbantartás, javítás. A szerelésnél többféle hibát tudnak orvosolni a redőnyös szakemberek, köztük a megakadt redőnyök helyreállítását, a redőnyzsinór-, redőnygurtni vagy éppen a lécek cseréjét. Az is megeshet, hogy egyéb alkatrészt kell pótolni, mert az meghibásodott. Szerencsére ezek mind rutin feladatnak számítanak a redőnyös cégeknél, ezért felkészülve a munkára, egyeztetett időpontban érnek a helyszínre, ahol azonnal meg tudják szerelni a redőnyt, kicserélni a problémás alkatrészt. Continue reading

Találjunk autóval könnyen elérhető székhelyet cégünknek

ipa mentes székhelyszolgáltatás

ipa mentes székhelyszolgáltatás

A világot az autók uralják, efelől nem lehet kétség. Csak gondoljunk bele abba, hogy a közlekedésre szánt utak hány százaléka autóút. Engem néha ez nagyon frusztrál, mivel az autósokban van ezzel kapcsolatban egyfajta arrogancia. Hihetetlen például, hogy vannak olyan utak, ahol 5 percet kell sétálni, mire találunk egy átkelőt. Ez is azonban sajnos egy újabb lépés csak afelé, hogy elfelejtsük mi a fontos igazából.

Hiszen egy autót általában arra használunk, hogy eljussunk vele különböző pontokig, amik hasznosak nekünk. Az emberi élet azonban nem csak teendőkből áll és nagyszerű érzés, mikor csak el tudunk sétálni a boltba és átmegyünk egy parkon. Ez az élmény azonban egyre ritkább, ahogy a városaink növekednek és egyre több helyen csak a szürke beton marad. Ezért is támogatok minden olyan projektet, ami zöldebbé próbálja tenni a városokat.

Szerettem volna egy saját céget is, ami ezeket az értékeket promotálja. Nem tudtam azonban, hogy miként tudnám elérni ezt, mivel nem volt semmilyen jogi előképzettségem. Milyen szerencse, hogy találtam egy olyan oldalt, mint a Székhely Centrum, ahol végig segítettek engem az egész folyamaton. Az interneten keresgéltem ipa mentes székhelyszolgáltatás kapcsán, mikor feljött a nevük. Úgy gondoltam, hogy egy próbát megér, úgyhogy rákattintottam az oldalra. Continue reading

Egy garázskapu, ami többet ad a kényelemnél!

garázskapu

garázskapu

Bármilyen döntést is hozunk az otthonunk kialakításával kapcsolatban, többnyire három fontos szempontot veszünk figyelembe a választásnál. Egyik a megjelenés, másik a praktikus, a harmadik pedig az ár. Hogy milyen az általunk felállított sorrend, az mindig egyénfüggő.

A garázsban tartott autóra jobban lehet vigyázni, biztonságban tudhatjuk, míg parkolunk vele, ezzel együtt pedig az értékét is jobban tudja tartani. Már csak az vet fel kérdéseket, hogy milyen garázskapu lesz az, ami mögött biztosítani tudjuk az autónk számára ezeket a feltételeket?

A szekcionált garázskapu esztétikus megjelenéssel bír, ugyanakkor biztonsági szempontból kimagasló megoldásokat tesz elérhetővé számunkra. Kazettás, szélesbordás és keskenybordás kivitelben készülnek, igény szerint pedig akár személybejárós kialakítással is kérhető.

A nem kívánt, külső behatolás ellen kiválóan véd, a választható biztonsági lehetőségek között rugótörés-, valamint ujjbecsípődés elleni védelem, betörés elleni védelem, nyitás érzékelők és ellenállás érzékelők választhatók. Mivel ezek a garázskapuk a csatlakozási pontoknál szinte megbonthatatlanok, így kizárhatjuk annak az esélyét, hogy ezen a ponton törnének be az otthonunkba! Continue reading

A bt. alapításhoz is kaphatsz segítséget

bt. alapítás

bt. alapítás

Sokszor voltam fáradt az utóbbi időben, és az egészségem sem volt a legjobb. Ezért elkezdtem tudatosan figyelni arra, hogy ha jó idő van, sokat legyek a szabad levegőn, inkább kinti programokat szervezzek, vagy csak egy sétával vezessem le a feszültséget. Emellett a képernyőidőm csökkentését is fontos célomul tűztem ki, ami úgy gondolom, sikerült is. Igazán büszke vagyok magamra, és tényleg sokkal jobban is érzem magam. Persze ehhez az is kellett, hogy lefusson most pár projekt, és ne kelljen azonnal reagálnom bizonyos üzenetekre. Jól esik ez a fajta szabadság, ami remélem, a nyáron is elkísér majd.

Egészen más helyzetben van most a testvérem, aki éppen céget alapít. A bt. alapítás csínját-bínját ugyan nagyjából már elsajátította, de azért belátta, hogy bőven elkél a segítség. Ő maga is azt vallja, hogy mivel a bt. alapítás vagy bármilyen cég alapítása igen komoly dolog, ezért jól fontoljuk meg, kiktől, milyen forrásokból tájékozódunk, vagy épp kérünk segítséget. Az oldal, amiben soha nem csalódott, a topcegalapitas.eu – a szakmai csapatuk ugyanis olyan támogatást jelentett számára, ami nélkül már elképzelni sem tudná az indulást. Continue reading

A led autó izzó hosszú élettartamú!

led autó izzó

led autó izzó

A ledes fényforrásokról tudni lehet, hogy minden másiknál tartósabbak, ráadásul még számos előnyt tudnak nyújtani az autósok számára egyaránt! Az index, a belső világítás, a féklámpa, valamint a műszerfal esetében jó választás a led autó izzó, amit a Tuning24.hu kínálatában minden igénynek megfelelő felhozatalból választhatunk ki.

Amit érdemes felmérni a vásárlás előtt, hogy mekkora foglalattal rendelkező led autó izzó az, amire szükségünk van, hiszen többféle foglalat elérhető a választékban. Miért a ledet válasszuk? Már beszéltünk róla, hogy hosszú élettartammal számolhatunk vele, továbbá nagyobb fényerővel rendelkezik, ami szintén előnyös, hiszen egyaránt kell látni és látszani, ezzel az autós izzóval pedig ez könnyen megoldható!

Mivel nincs benne izzószál, így a hagyományos izzókkal ellentétben nem kell attól tartanunk, hogy a döcögős, rázkódó utakon megsérül az izzónk. A rövidebb utak megtétele során előfordul, hogy fel-le kapcsolgatjuk a világítást. A led autó izzó esetében ez sem jelent problémát, ugyanis újabb érv mellette, hogy nem fog emiatt megrövidülni az élettartama vagy hirtelen elromlani az izzónk. Continue reading

A székhely fogalma jobb, ha minden vállalkozónak világos

székhely fogalma

székhely fogalma

Az idei télen végre sikerült elindítanom a saját vállalkozásomat: tortákat készítek, immáron nem csak a saját kis konyhámban, hanem bérlek egy helyet, ami kvázi bemutatóteremként is szolgál. Éppen ezért már nem volt elegendő a KATA, főleg a tavalyi törvénymódosítás óta, hanem be kellett lépnem a nagybetűs vállalkozók világába: alapítottam egy kft-t. Persze amilyen büszkeséggel tölt el, annyi felelősséggel is jár pluszban – de ezt örömmel veszem, hiszen ezért élek. Mármint a tortákért. Az idei telem azonban javarészt a hivatalos ügyek körül forgott, mint hogy kiderítsem mi is pontosan székhely fogalma az én esetemben, vagy hogy hova is érdemes fióktelepet nyitni. Szerencsémre hamar a szemem ügyébe került a szekhelyszolgaltatas24.hu, ahol minden kérdésemre gyors és pontos választ kaptam. Continue reading

Adequit lett az uzletresz.com oldalból!

adequit

adequit

Minden szolgáltatás esetében folyamatos cél a fejlődés. Pontosan igaz ez a továbbiakban adequit névre keresztelt uzletresz.com oldalról, amely továbbra is egy cégértékesítési és tőkebevonási portál, ám mostantól angol nyelven is elérhető a felhasználók számára!

Ez azt jelenti, hogy hirdetést feladni angolul is lehetőség van, illetve a különböző blog bejegyzések angol nyelven is elérhetők. A hirdetésfeladásnál csak akkor lesz angol nyelvű változata a bejegyzésnek, amennyiben a megrendelő erre igényt tart.

A szolgáltatások változatlanul széles körben fedik le a cégvásárlással és cégeladással kapcsolatos lehetőségeket, ugyanakkor a díjazással kapcsolatban már vannak változtatások. Ezekről részletesen az adequit.com oldalon olvashat. Continue reading

Kedvező energiafogyasztású Nodor páraelszívók.

Nodor páraelszívók

Elengedhetetlen része egy konyhának az elszívó, mivel pára mindenhol keletkezik a főzés során, nem beszélve a szagokról, amelyek szintén nem mindig kívánatosak. A Cata prémium márkájának képviselői a kedvező energiafogyasztású Nodor páraelszívók, amelyek csendesebb és egyben hatékonyabb működést biztosítanak, erről számolnak be a Nodor páraelszívók Multikomplex honlapján felsorakoztatott szakértői vélemények is! A minőség mellett a megjelenés is nagy hangsúlyt kap, hiszen ahogyan a bútorzat, úgy a gépek is a berendezés részét képezik, 

Continue reading

Maradjon a bölcsesség bennünk és ne a fogainkban.

bölcsességfog műtét

bölcsességfog műtét

Nagyon érdekes dolog a bölcsesség keresése. Ha felmegy az ember az internetre, az élet kapcsán rengeteg tanítást és irányelvet fog találni. Ez nem véletlen, hiszen az iskolában rengeteg dolgot megtanulunk, viszont olyan kérdések maradnak nyitva, amiket nem lehet megválaszolatlanul hagyni. Az elsődleges és legfontosabb talán az, hogy hogyan és miként éljünk, ha boldogok szeretnénk lenni?

A boldogság sokaknak célja. Egyre több olyan könyv születik, ami azt próbálja megfogni, hogy hol van elrontva a boldogságképünk. Vannak persze azok az alap esetek, amiken szerintem már mindenki ezerszer átrágta magát. Az egyik ilyen, hogy a pénz nem boldogítja az embert. Ezt egyébként egy kicsit ki kell javítanom. A pénz nem boldogítja végső soron az embert. Ettől függetlenül nagyon fontos, hogy egy biztos egzisztenciánk legyen.

A boldogság sokszor végletes. Tehát nem tudjuk elképzelni azt, hogy egy boldog életben rengeteg szenvedés is lehet. Pedig az igazi boldogság szerintem sokkal kevésbé intenzív. Ez a boldogság képes arra, hogy alkalmazkodjon. Nincs szüksége arra, hogy folyamatosan pozitív töltetű impulzusokat kapjon. Velem is történt már rengeteg szomorú dolog az életemben. A kérdés az, hogy mit fog kezdeni az ember ezekkel a traumákkal. Continue reading

Milyen anyagokat tartalmaz az ashwagandha?

ashwagandha

ashwagandha

Ahogy az ashwagandha szakmai neve – Vitania intoxicativa – is sugallja, gyökere olyan anyagok komplexét tartalmazza, amelyek jótékony hatással vannak a szervezet mentális és fizikai állapotára.

Antioxidánsok.

Ez az egyik legfontosabb anyag, amelyet külső forrásból (pl. táplálékkal) juttathatunk a szervezetünkbe.

Fontosságuk abban rejlik, hogy megvédik a szervezet sejtjeit az oxidánsoktól = szabad gyököktől (ROS), amelyek olyan degeneratív betegségek hátterében állnak, mint a rák, a szív- és érrendszeri betegségek, a magas vérnyomás, az immunrendszer gyengülése, az agyműködési zavarok és a szürkehályog.

A szabad gyököket nem lehet teljesen elkerülni – a szervezetben még az egészséges anyagcsere melléktermékeként is keletkeznek. A szervezetben lévő szintjüket elsősorban az egészségügyi stílus befolyásolja – ha dohányzol, alkoholt fogyasztasz, rendszertelenül étkezel, nem tartalmaz elegendő gyümölcsöt és zöldséget az étrended (napi 5 adag), több mint valószínű, hogy több szabad gyök van a szervezetedben, mint antioxidáns, és ezért nagyobb a degeneratív betegségek kialakulásának kockázata.

Az antioxidánsok elősegítik a szervek egészséges működését és meghosszabbítják a szervek élettartamát. Continue reading

Dohányzásról leszokás a Prevenció Patikával.

dohányzásról leszokás

dohányzásról leszokás

A dohányzásról leszokás egy nagyon nehéz dolog. Sok embernek nem is megy segítség nélkül, sajnos nekem sem ment. Ma már szerencsére vannak olyan eszközök, amik abban segítenek, hogy ez zökkenőmentesen, vagy ha nem is zökkenőmentesen, de jóval könnyebben menjen, mint amúgy menne. Én anno a Prevenció Patika kínálatát hívtam segítségül, ugyanis náluk van egy olyan alkategória, ahol azokat a termékeket árulják, amelyek a dohányzásról leszokásban segítenek. Itt árulnak mindenféle tapaszokat különböző árkategóriában. Vannak nyilván drágábbak és olcsóbbak is, mindenki ki tudja választani, hogy neki melyik tetszik a legjobban. Nekem az tetszett a legjobban, hogy 14 000 Ft felett mindenkinek ingyenes a kiszállítás. Elsőre soknak találtam azt az összeget, de egy idő után azt csináltam, hogy több doboz tapaszt rendeltem egyszerre, és így elég gyorsan összejött ez az összeg. Nekem az a legkényelmesebb, ha nem házhoz rendelem a csomagomat, hanem GLS csomagpontra. Így akkor tudok elmenni érte, amikor nekem a legkényelmesebb, nem kell folyamatosan figyelemmel kísérnem, hogy vajon mikor érkezik a futár, és én vagy valaki más otthon tud-e lenni akkor. Ez mindig nagyon macerás volt a családomnak, így már szinte csak csomagpontra rendelek. Continue reading